Czeglédi Zsombor multimédia-művész és látványtervező. Elsősorban színházi és operaprodukciók vizuális világának létrehozásával foglalkozik, emellett önálló filmes, fotográfiai és képzőművészeti munkákat is készít. Alkotásaiban animációval, vetítéssel, élő kameraképpel, valós idejű grafikával és interaktív technológiákkal dolgozik, elsősorban azt keresve, hogyan válhatnak ezek a színpadi történetmesélés és a téralakítás szerves részévé.
Még a Budapesti Metropolitan Egyetem Média Design BA képzésének befejezése előtt a Magyar Állami Operaházhoz került, ahol azóta számos produkció látványtervezésében vett részt. Az Opera kiemelt marketingvideóinak rendezése is az Ő nevéhez fűződik. 2026-ban summa cum laude minősítéssel szerzett mesterdiplomát a Budapesti Metropolitan Egyetemen.
Az Operaház mellett hazai és külföldi színházakban is rendszeresen dolgozik. Munkái többek között a berlini Deutsches Theater és a müncheni Residenztheater színpadán is megjelentek. A színházi munkák mellett önálló képzőművészeti és fotográfiai alkotói tevékenységet is folytat.
Munkásságát több szakmai elismeréssel jutalmazták, köztük az Oláh Gusztáv-emlékplakettel. Az általa tervezett, illetve közreműködésével készült előadások és egyéb alkotások több színházi és fesztiváldíjat is elnyertek.